Pénteken a Májusfa állítás, az április 24-i népviselet napja és a 29-i Tánc Világnapja alkalmából az érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskolában táncbemutatót tartottak.
A táncgála előtt a helyi óvodások a község Tájháza előtt felelevenítették a Májusfa állítás kedves szokását. A fa feldíszítése alatt az Érsekvadkerti Népdalkör vidám népi dallamokat énekelt. Ezután az iskolás néptáncosok mutathatták meg, hogy mit is tanultak eddig a népművészeti órákon. A Virgönc bemutató során egészen az első osztályosoktól, a negyedik évfolyamosokig 8 csoport mutatkozott be különböző tájegységek táncaival. A legkisebbek Márton napi libás játékokat és a pozsonyi sétatéren címmel táncfűzést adtak elő. A második osztályosok Somogyi lassú és friss csárdást roptak. A harmadikosok Somogyi eszközös táncot adtak elő botok és üvegek segítségével. A negyedik évfolyamosok pedig egy pörgősebb ritmusú Dunántúli ugróssal szórakoztatták az óvodásokból, szülőkből és falubeliekből álló közönséget. A jó zene, a tánc, a gyerekek tehetsége mellett a közönség a szebbnél, szebb népviseleteket is megcsodálhatta. A rendezvény sikeréhez nagy mértékben hozzájárultak a csoportokat felkészítő Huszár Krisztina és Gura Ildikó tanítók. A táncgálát, valamint a csodás népviseletgyűjteményt a Csoóri Sándor Alap jóvoltából élvezhettük.