2017. október 14-én délelőtt a Tájház udvarán Szüreti mulatságot rendeztünk. Tanulóink nagy sürgés- forgásra érkeztek meg. Lovász Ica néni és lelkes csapata már kora reggel nekifogtak a krumpli laska sütéséhez.
Szalma Judit tanító néni megnyitóját követően Fábiánné Nógrády Ildikó tanárnő a Szüret rajzpályázatra beérkezett műveket méltatta és a díjazta.
Ezek után máris a mulatozásé volt a főszerep. Marika néni, Franciska néni és Gábor bácsi szorgalmasan kenegették a megsült laskát, mindenkinek kívánsága szerint kakaóval, lekvárral vagy éppen a hagyományos módon fokhagymás zsírral. Hosszú sor kígyózott a must kóstolónál is, ahol Pista bácsi tanítgatta a gyerekekkel a mustkészítés fortélyait.
A kézműves asztaloknál készültek az almák, tökök, termésképek, kincstartó madárijesztők Zsuzsa néni, Ági néni és Erika néni segítségével.
A játszani vágyók birtokba vették a Népi játékokat, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni az adományozóknak! A gyerekek dobhattak célba, foghattak halat, járhattak gólyalábon, lépkedhettek csapatosan, megkaparinthatták a diókat Marika néni, Csilla néni és Anna néni irányításával.
A délelőtt méltó befejezéseként a 2. és 3. évfolyamos néptáncosok Kriszti néni és Ildikó néni vezetésével bemutatták nekünk Szüreti táncukat.
Köszönjük a szereplő diákoknak, felkészítőiknek, segítőinknek, a Réti házaspárnak ezt a szép, élményekkel teli napot!
Érsekvadkert, 2017. október 17. Szalma Judit és Valkó Ildikó
DÖK segítő pedagógusok