Az idei Petőfi bicentenárium mellett iskolánk ebben az évben egy másik évfordulót is ünnepel: intézményünk 25 évvel ezelőtt vette fel a költő nevét. Mindezeken túl településünk 2023-ban 800 éves lett.
E számunkra fontos emléknapok adták a témáját a március 20-án megrendezett szavalóversenyünknek. Petőfitől, Petőfiről, a szülőföldről szavaltak a felső tagozatosok, a kisebbek kedvenc versüket mondták el a közönségnek.
A zsűri tagjai – Majoros Tamás előadóművész, Varga-Csikász Csenge drámapedagógus, Bodáné Csillik Erzsébet meseterapeuta és Viczián Brigitta könyvtáros – kiemelték a gyerekek bátorságát, mellyel színpadra álltak. Végül a következő eredmény született:
1-2. osztályosok:
- Adame Kamilla
- Rózsa Szofi
- Horváth Lotti
különdíj: Németh Luca
3-4. osztályosok:
- Horváth Sára
- Kovács Maja
- Virág Amira
különdíj: Csejk Gabriella
5-6. osztályosok:
- Bottyán Hanna és Tóth Bonifác
- Hutka Hanna
- Viczián Olivér