Megyei Rajzverseny az iskolánkban

Immár 3. alkalommal rendezte meg iskolánk a Megyei Rajzversenyt.

Művészeti és sportiskolaként különösen fontos számunkra ez az esemény. Ebben az évben azonban azért is örülünk e jeles feladatnak, mert iskolánk pontosan 25 éve viseli az idén 200 éves Petőfi Sándor nevét, Érsekvadkert pedig 800. évfordulóját ünnepli. Ez utóbbit kiemelve, a verseny elődöntőjében Vad-kert címmel készíthették el alkotásaikat a versenyzők. A döntőben e témából eredően, az Állatok volt az alkotások fő témája.

Rendezvényünkön jelen volt Lerchné Forgács Mariann a Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője, Nagyné Barna Orsolya a Balassagyarmati Tankerületi Központ igazgatója, és Kele Szabó Ágnest, megyei szaktanácsadó, a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium művésztanára. Szintén jelen volt dr. Őszi Attila Csaba polgármester, aki a községi önkormányzat nevében három díjazottnak művészeti ajándékutalványokat hozott ajándékként.A hangulatos megnyitón iskolánk Virgönc tánccsoportjának 1. b osztályosai népzenei dallamokra, táncfűzést adtak elő. Felkészítő tanáruk: Gura Ildikó.

A versenyen 46 diák mérte össze rajztudását, két korcsoportban, a tornateremben lévő beállításokon keresztül. A díjazottak között iskolánk diákja Szrenka Máté 7.b osztályos tanuló elnyerte a három fődíj egyikét. Gratulálunk neki, és büszkék vagyunk rá.

Amíg a tanítványok alkottak, a verseny ideje alatt rajzteremben két kollégánk, Magyarosné Temela Mária és Szabó Nikoletta az érdeklődőknek művészetterápia foglalkozást tartottak. A délután jó hangulatban és tartalmasan telt minden résztvevőnek

.

A hozzászólások le vannak tiltva.