Október 9-én, a Kéktúrázás napján az Országos Kékkör 2 570 km hosszú, egybefüggő túraútvonalának 51 szakaszán (143 túraszakaszra bontva) Magyarország számos meseszép tájának bejárására hívta a Magyar Természetjáró Szövetség az országot. A kezdeményezést tavaly indították útjára, így idén második alkalommal vehetettek részt a túrázók a szervezett programon azonos időben úgy, hogy az útvonalak végig járásával kirajzolják az Országos Kékkört.
Az idei felhívásra iskolánk lelkes hetedikesei és pedagógusai is felkerekedtek és csatlakoztak a 041. számú, Romhányból Ősagárdra tartó szakaszra (a túra leírása ITT található). Tiszta, napsütéses őszi időben tette meg a csapat a közel 22 km-es távolságot, útba ejtve a Prónay kilátót, Alsópetényt és Felsőpetényt. Ősagárdra érve megtekintették a falu múzeum kincseit, majd a szövetség által biztosított külön busz vitte vissza a kiinduló pontra, Romhányba, a fáradt, de élményekben gazdagodott kirándulókat.