Az iskolakert indulását az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló Országos Iskolakert-fejlesztési Program, Iskolakert Alapozó Alprogram III. üteme tette lehetővé 2020-ban, a szükséges eszközök biztosításával és szakmai segítségnyújtással.
2023. szeptember 22-én a takarítási világnap alkalmából tanulóink célul tűzték ki az iskola és környékének rendbetételét.
Olvasd továbbIdén is iskolakert – beszámoló 2022-2023
Olvasd továbbA 3-4. évfolyamosok által a felső iskolában gondozott két parcella iskolakert termései betakarításra kerültek.
Olvasd továbbA 2022. év tavasza sok bizonytalanságot hozott ugyan (járvány miatti karantén, hiányzások…) a megkezdett iskolakert programot azonban folytattuk iskolánk tanulóival. Az intézmény területén levő ágyásokat és magaságyásokat, sziklakerteket és ablakban lévő virágládákat, madárbarát kertünk tanösvényeit egyes évfolyamok „örökbe fogadták”, így … Olvasd tovább
Iskolakert beszámoló 2020/2021 tanév A második évfolyamos tanulók már a nyári napközis táborban készültek a leendő iskolakert művelésére. Júliusban elhatároztuk, hogy az ágyások szélét bársonyvirággal, „büdöskével”, díszítjük. A virág szemet gyönyörködtető látványa mellett a kártevők nagy részét is távol tartja … Olvasd tovább
A többfunkciós madárbarát kertünk kiegészítéseként pályázatot nyújtottunk be az Országos Iskolakert-fejlesztési Program Iskolakerti Alapozó Alprogram III. ütemében. A pályázatunkkal támogatást nyertünk, iskolánk részt vesz az Országos Iskolakert-fejlesztési Programban: 200 000 Ft értékű az eszközcsomagot kapunk augusztus végéig; kertészeti és pedagógiai … Olvasd tovább