Hangos olvasási verseny 2018

Hangos olvasási verseny a népmese napján 

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperencián innen, volt egyszer egy iskola, ahová kis tündérek, vasgyúrók, jóságos boszik, vitéz leventék és még kis ördögök is jártak. 

Egyszer – amikor már Őszapó söprögetett az iskola udvarán-, történt, hogy próbatétel elé állították az iskola apraja-nagyját. 

Így hát mindannyian varázsszőnyegre szálltak, mely egy másik világba repítette őket. Ez bizony az olvasás varázsszőnyege volt, s ezúttal a népmesék világa felé vették útjukat. 

A történet folytatásából megtudhattuk, hogyan állták ki a próbát 3-4. osztályos hőseink, mennyire sikerült elvarázsolniuk a hallgatóságot, legyőzték-e az izgalmukat. 

A népmese vége mindenkinek ismerős lehet: 

Az olvasás által ők még boldogabban élnek, míg meg nem halnak. 

Akiknek leginkább sikerült kifejező, pontos olvasásukkal elvarázsolni a jóságos zsűrit: 

3.évfolyam: 

  1. Szrenka Zsófia 
  2. Gubik Maja 
  3. Litavszki Lolita 
  4. évfolyam:
  5. Kovács Bodza
  6. Lakatos Rebeka
  7. Nagy Márk

Köszönjük a majdnem hamuba sült pogácsát Kelemen-Pincze Natáliának, a süteményt Nagyné K. Brigittának, a verseny díjazásához való hozzájárulást Fábián Katalinnak.  

                                                                                  Alsós humán munkaközösség 

A hozzászólások le vannak tiltva.