Az Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola 2023. február 17-én, pénteken tartotta idei Farsangi bálját. Az iskola Diákönkormányzatának szervezésében végre 3 után újra bálozhattunk. Délelőtt az alsós, délután a felsős évfolyamok mutathatták be jelmezeiket, adhatták elő színes produkcióikat a zsűrinek és a szülőkből, rokonokból álló nagyközönségnek.
Az alsósok mulatságán a legkisebbek – az eddigi szokásokhoz híven – egyéni jelmezekbe öltöztek. Láthattunk katicát, mennyasszonyt, szuperhőst, tankot, csakhogy néhány jelmezötletet említsek. A nagyobbak már megkoreografált előadásokkal kápráztatták el bennünket. Együtt élvezhettük a másodikos apró hupikék törpök, a harmadikos kócos trollok és a múzeumban életre kelt fáraók, ősemberek, cowboyok, végül a negyedikes baráttá vált állatok táncos műsorát. A délelőtti program jó hangulatú táncházzal és persze, az ilyenkor elmaradhatatlan fánkebéddel zárult.
A felsős évfolyamok kora délután folytatták a farsangi kavalkádot. Az ötödikes diákok hátborzongató jelenettel kezdtek, majd szinte megható módon idézték meg, a magyarok számára oly fontos, Aranycsapatot. Ezután a hetedikesekkel és Rió papagájjal brazil vizekre eveztünk, de tanúi lehettünk annak is, ahogy a rendőrlányok kézre kerítik a rosszfiúkat. Táncoltunk a nyolcadikos, már-már férfivá érett minyonokkal, végül pedig visszakanyarodtunk az utolsó évfolyamos tanulók „nehéz” sorsát bemutató iskola rabjaihoz, akik persze, letépték a láncaikat és bulizni invitálták a jelenlévőket.
A színvonalas produkciók között a zsűri dönteni nem tudott, így az alsós és felsős osztályok is jóízűen elfogyaszthatták a jutalom tortájukat.
A felsősök bulija estig folytatódott közös, kötetlen tanár-diák tánccal.
Aki velünk volt egy igazán színes, kiváló hangulatú maszkabálon vehetett részt, amit még sokáig emlegetni fogunk.