A Világ Legnagyobb Tanórája 

2015-ben az ENSZ 17 globális célt fogalmazott meg, amelyek megvalósítását 2030-ra tűzte ki.  

A sikeres megvalósításért egy globális oktatóprojektet hoztak létre, amely a Világ Legnagyobb Tanórája. Ez az első olyan világméretű kezdeményezés, amely során közel egy időben ismerhetik meg diákjaink minden országban a globális célokat.  

Iskolánk második éve vesz részt ezen kezdeményezésben. A 2018. év fő célkitűzése az aktivitás volt.  

Tanórák keretében beszélgettünk arról, hogyan tudunk a mi szintünkön változtatni a világon. „VilágVédő” polgárokként tanulmányi séta keretében számoltak közlekedő járműveket, mosolygó és morcos embereket, adott területen élő állatokat a negyedikes diákok.  

A Világ Legnagyobb Tanórájához készített kisfilm megtekintése után minden tanuló aktív „VilágVédőként” saját célját fogalmazta meg, amelyet felhívásnak szán embertársai számára is, önmaga pedig igyekszik ezen mondatok tartalmát betartani.  

.A komoly problémát okozó hulladék feldolgozását, és az általunk termelt szemét mennyiségének csökkentését tanulmányozta iskolánból a 3. és 4. évfolyam a Nógrádmarcali Hulladékkezelő Központban.  

Konyhakerteket látogattunk meg, ahol a felelős termelés és fogyasztás kérdéseit taglaltuk helyi szinten.  

Napköziseink újrahasznosított anyagokat felhasználva fákat, erdőt készítettek, miközben a klímaváltozásról, s annak káros hatásairól esett szó. 

 

A hozzászólások le vannak tiltva.